- a borító

"1. A book made into a movie you've already seen" -szólt a kategória.Mivel egy csomó kézenfekvő művet olvastam már, és ez kéznél volt, alap volt, hogy az Emlékmást fogom elolvasni. A könyvet már a megjelenése után nem sokkal beszereztem, majd pihentettem (mert rákattantam az Ender sorozatra, meg a Lem gyűjteményesére). Pont akkoriban vettem a kezembe a könyvet, amikor beugrott, hogy csinálhatnám az új, 2018-as kihívást is. Így visszatettem a polcra, és nem is kellett sokat várnia. Kedden kezdtem el, és mára be is fejeztem.

Emlékmás, Emlékmás remake, Különvélemény, Sorsügynökség, Screamers - gondoltad volna, hogy ezeket a filmeket olyan Philip K. Dick novellákból készítették, amik ebben a kötetben szerepelnek? Na látod! Érdemes elolvasni, ha bármelyik is tetszett. Ha nem (hé, én nem mondtam, hogy mindegyik jó film... különben is, a Szárnyas fejvadász alapja is az ő művéből származik, de a Mátrix, meg rengeteg más film is "merített" a témáiból), akkor is. Mert Dick sokkal több mint sci-fi szerző, sajátos szemszögből, visszatérő toposzok (a valóság megismerése, a színfalak mögé nézés, szimulákrumok, pusztuló bolygónk, idegengyűlölet, Isten, saját pszichénkben való alámerülés stb.) használatával, és nagyon eredeti alapötleteken keresztül elgondolkodtat a világunkról, az életről, a világmindenségről, meg mindenről. Sok művében foglalkozik a hallucinogén drogok hatásaival, azzal hogy mivé válik az ember akkor, ha ezeket sokat használja - akarva-akaratlanul. És pár művében a science fictiont keretként használva saját elméjének ajtaját tárja ki - elmeséli élményeit, pszichózisait, visszatérő látomásait, tragédiáit - tulajdonképpen önéletrajzi elemekkel és filozófiai kérdésekkel tölti meg könyveit.

- azt hittétek, hogy kihasználva a szerző vezetéknevét, majd valami jó nagy dákót rakok ki, mi? Inkább a Scanner Darkly - Kamera által homályosan borítóját teszem ki, ami szintén egy jobb filmfeldolgozás, egészen különleges képi világgal

Ebben a novelláskötetben már korábban olvasható novellák mellett pár új, fordításban még soha meg nem jelent rövid is megjelent, amik, azt kell mondjam, nem maradnak el minőségben a korábban már ismert műveitől. Persze azt nem mondanám, hogy ezek a művek feltétlenül szépirodalmak lennének. Hiányzik Bradbury mármár költészetbe hajló prózája. Vagy Vonnegut fekete humora. Vagy Vonnegut lamentálása saját magáról. Vagy Vonnegut csiszoltsága - lehet kéne egy posztot szentelnem Kurt Vonnegut munkásságának?

Szóval, ezek a novellák leginkább a sci-fi aranykorát idéző rövid történetek, csattanókkal, a klasszikus, zsánerből fakadó jegyekkel (kíváncsi gyerekek, a Föld és más naprendszerbeli - vagy azon kívüli - bolygók közötti konfliktus, menekülő főhős, női mellek (oké, ez inkább Dick sajátossága, de ha figyeled akkor valóban vicces a "van-e ebben a novellában is kibukkanó vagy ugráló női mell" játék), prekogníció, globális és totális atomháború utáni élet etc.), viszont legtöbbször valami olyan helyzetet vázol fel, vagy egy olyan ötletet dob be, amitől az embert kirázza a hideg. Ha hajlamos vagy elgondolkodni a valóság mibenlétén, a megsimerés korlátain, vagy ha el tudod képzelni hogy mi történhetett volna egy eseteleges harmadik világháború folyamán és után, akkor nyugodtan olvasd el ezeket a novellákat.

- najó, itt egy small Dick pic

Én abszolút tudom ajánlani a könyvet, gyorsan lehet haladni vele - nem is hosszú, a novellák csattanósak, nincs bonyolultan megírva -, és aki csak bele akar kukkantani abba a nagy örvénylő ötlettel teli zavaros koponyába, ami Dick nyakán ült, akkor hajrá. Aztán jöhet az Ubik, a Valis (atyaég, milyeneket vulgárfilozofálgattunk egy barátommal ennek a könyvnek a hatására!), Az ember a fellegvárban és a többi zseniális könyve!

- zárásként legyen itt az egyik legjobb crossover (punk+metal) nóta a kaliforniai Beowulf zenekartól, a Unicorn mert eszembe jutott

A következő könyv amit abszolválok a "26. A book with an animal in the title" kategóriába passzintható lesz, ha minden jól megy - tekintetbe véve a hosszát -, már a héten be is fejezem.

Szóval megint belevágok, 3 év után, amikor még levegőt venni sincs nagyon időm a baba meg a munka mellett :D. Majd meglátjuk sikerül-e egyáltalán. Mivel vannak olyan kategóriák, amikhez elég kevés könyvet találtam egyelőre, kétséges hogy be tudom fejezni. Úgy tűnik, egy magamfajta olvasónak (jobb szó híján :D) elég nehéz ilyen listákhoz igazodni. Hogy milyen listához? Hát íme:

Persze van pár pont, aminél lehet érezni hogy mire gondolt a lista kitalálója - hogy mi lenne a kézenfekvő megoldás, pl. a női szerző férfi álnév mögött. J.K. Rowling. Hát itt bajban leszek, hogy találjak valamit ami érdekel, és amit el is lehet érni itthon. Már így került pár cím, amit valószínűleg csak angolul fogok megtalálni, ha egyáltalán.

Feminizmusról is maximum történeti jelleggel olvasnék, mert a modern feminizmus gondolata eléggé kiábrándító. Mind a Beyoncé/Christina Aguilera/random "popdíva" jelleggű seggriszálós feminzmus, mind a mindent a nőknek/férfinátha/girlpower jellegű agyatlan gyűlölet a férfiak felé elég visszás - mivel pont ugyanazt teszi mint ami ellen az egész feminizmus létrejött. Lehet húzok egy merészet :).

A mikrotörténelem is elég fura kategória, számomra nehezen definiálhatónak tűnt rövid kutatásom alapján. Az a könyv amit kinéztem (Ambrose - D-Nap) jó lehet ide, de megeshet hogy bizonyos kritériumoknak nem felel meg... Találtam viszont egy jó kis könyvet, amit viszont nem tudom, hogyan tudnék megszerezni költséghatékony módon.

Amúgy nem sok egy picit a mássága által kitűnő szerző ezen a listán? Úgy értem tényleg számít hogy az író micsoda/kicsoda? És van aki azért nem olvas el egy könyvet mert a szerző nem kaukázusi, férfi nemű, amerikai és középkorú szerző? Jó, persze, tuti van, de az nem fogja ezt a listát nyomni szerintem. Vagy egyáltalán olvasni.

Visszafordítva: jó lesz egy könyv attól, hogy a szerző mozgáskorlátozott? Vagy nő? Vagy meleg? Vagy űrlény? Mármint úgy értem, hogy adott egy rosszul megírt regény - stilisztikailag rossz, vagy egyszerűen unalmas, érthetetlen, sablonos, vagy borzalmasan gyenge a története - NEM MÉSZ VISSZA A HELYEDRE HOTEL BALI!!??? - és akkor az már valami hogy egy divatos szerző írta? Divatosan szingli nő, vagy rokkant, vagy meleg, vagy akármi? Lehet, hogy egy ilyen kategória - mint 2015-ben az "egy idegen nyelven megírt könyv"-  csak egy amerikainak lehet kimozdulás a komfortzónájából? Nekünk itt K. Európa szívcsakrájában ez kicsit vicces. Itthon valahogy alap külföldi szerzőket olvasni - sőt, talán nehezebb olyat találni aki magyar szerzőt szívesebben olvas, de ez egy másik téma megint. Szóval odakint ez valami, hogy National Hispanic Heritage Month, és biztos érdekes valami afro-amerikai szerző könyvét olvasni az afro-amerikaiságról. Innen nézve ez nehezebb.

És igen, ez az irány amerre nem szeretnék elmenni. Hogy olyan könyveket olvassak csak amik arról szólnak, akik írták ezeket. Mozgáskorlátozott szerző? Stephen Hawking például az, és őt nem ezért fogom olvasni - hanem azért mert baromi nagy koponya, és érdekel a téma amiről ír. Már olvastam tőle korábban - és hála a régi világnak akkor még nem azért került a könyve a kezünkbe mert "tolószékes író", hanem mert érdekesen írt egy számunkra fontos témáról.  Van olyan könyvem aminek a szerzőjéről csak évekkel később tudtam meg hogy nő. Cseppet sem érdekelt előtte. (Persze olvasva Rowling esetét lehet ezért volt ennek a szerzőnek is rövidítve a keresztneve? :( ) Remélem érthető amire gondolok.

Persze vannak olyan országok/kultúrák/szubkultúrák, amikre külföldiként/más etnikumuként stb. kevés rálátása lehet az írónak, és így a szerző aki ezekről ír, az "helyi" vagy "akármilyen", és emellett jó a könyv, olvasmányos stb. De ebben az esetben is inkább érdekelne hogy jó a könyv, mint az hogy ki írta. Túlragoztam.

Próbáltam csatolni az excelt amiben összeírtam a könyveket amiket eleddig kitaláltam, de nem akarja a blog az igazságot, így maradjon majd meglepetés.

Néhány házi szabály amit meghoztam idén is:
 - Próbálok lefaragni a backlogomból - olyasmiket olvasni amiket már amúgy is szerettem volna
 - Próbálok minél többet megoldani a saját polcomról
 - Olcsóság legyen - könyvtárba fogok járni
 - Nem olvasok újra - legalábbis olyat amire emlékszem
 - Ahol muszáj kisebb csalásokat megengedek magamnak - gondolok itt a 2015-ös listán szereplő olyan pontra hogy aszondja " a szerző monogramja megegyezik az enyémmel" - baromira nehéz ám az én nevemmel, nem is sikerült :).
 - Két évvel később se fogom megírni róluk a blogposztot :D

Szóval a címben össze is foglaltam hogy mi a legnagyobb bajom a könyvvel. Az egész olyan mint egy ötletbörze, a cselekmény meg olyan vékony mint egy ágyipoloska. Amiről aszondják h befér oda ahova be tudsz dugni egy papírlapot.

"2312-t írunk.
A tudományos és technológiai fejlődés rendkívüli jövő előtt nyitotta meg az utat. Már nem a Föld az emberiség kizárólagos otthona: új élőhelyek létesültek a Naprendszer holdjain, bolygóin és még távolabbi helyeken. Ebben az évben, 2312-ben, az események sajátos sorozata arra kényszeríti az emberiséget, hogy szembenézzen a múltjával, a jelenével és a jövőjével.
A történet a Merkúron kezdődik, Terminátor városában, amely maga is a mérnöktudomány eddig elképzelhetetlen csodája. Haláleset történik váratlanul, bár talán voltak előjelek; és ez Swan Er Hong egész életét megváltoztatja. Swan egykoron bolygókat teremtett - most abba a tervbe pillanthat bele, amely az elpusztításukat szolgálja.
A 2312 merész és zseniális látomás az emberiség jövőjéről, egyúttal magával ragadó jellemrajz azokról az emberekről, akik e jövőnek a történéseit alakítják. Nagy jelentőségű sci-fi a műfaj egyik legfontosabb és legtehetségesebb írójától." - mondja a fülszöveg Kim Stanley Robinson könyvéről. Amit ehhez a ponthoz olvastam el:

"2015-ben elolvastam egy könyvet, aminek a címében számjegyek szerepelnek"

Korábban említettem ugye hogy Az volt az egyik vezetőelvem, hogy nem olvasok ebben a kíhívásban olyan könyvet, amit már olvastam korábban. Így az igazán kézenfekvő 1984, vagy a 2001 Űrodüsszeia kiesett. Gondoltam rápróbálok erre a könyvre, mivel elég jó sajtót kapott, sok helyen ömlengtek róla (ez mondjuk megkongatta már akkor is a harangot a fejemben, mivel sokszor a díjakat is inkább SJW okokból adják mint tényleges teljesítmény után - mondják legalábbis sokan, és bár én nem követem úgy ezen díjakat, mint ahogy az Oscar díj is teljesen hidegen hagy, később kifejtem hogy miért rímel ez a könyv erre a gondolatra). Nos a mű vegyes érzelmeket keltett bennem, és ezzel nem voltam egyedül.

Nos. Cselekmény nélkül egy regény halott. Ebben a könyvben pedig alibi cselekmény van. Ezt keretként felhasználva mutatja be Robinson az elképzeléseit a 24. századi emberiségről és annak terjeszkedéséről a naprendszerben. Ami sokaknak bejön - lásd a fentebb linkelt Moly.hu-s értékeléseket, de szerintem ez nem más mint egyfajta önkielégítés, ötlethalmozás stb. És ezt baromira kár volt regény formában megírni, lehetett volna egy esszékötet vagy akármi. Vagyis rosszul mondom, nem kár ezt regényként megírni, inkább az a baj hogy regény mércével mérhetetlen, mégis más regényeket győzött le a Nebula díjért, amit de facto nem érdemel meg.

Nem állítom, hogy azért lehetett díjazott a könyv mert olyan "progresszív" hozzáállást tanúsít a nemek kérdésében ami most elég felkapott, de lehet hozzá köze. Ugyanis elég nagy hangsúly van a két főszereplő szerelmén, ami ámbátor számomra megalapozatlan, de mások szerint működő karakterépítés eredménye. És ez a két főszereplő egy nő aki férfi ivarszervekkel is rendelkezik és egy férfi, aki női ivarszervekkel is rendelkezik. És igen, szeretkeznek a műben. És ez annyira kiszámított. Nebula bácsi meg gyütt.

A másik problémás dolog számomra a mű szerkezete volt. Biztos nagyon posztmodern sokak számára hogy a tényleges történet blokkjai között szövegtöredékek vannak beszúrva, de engem csak zavart a műélvezet közben. Amikor már sikerült egy kicsit elkapnom a történet fonalát, akkor egy tudományos esszé darabkájával kellett kirángatnia a szerzőnek a saját világából. Ha akar írhat tudományos esszét vaaaagy regényt. De a kettőt így keverni szerintem nem szerencsés. Mondom ezt úgy hogy olvastam/olvasok filozófiát és tudományos műveket is. De már Az Elveszett Világban is zavart ez. Plusz ez már a poszt-poszt-modern korban nem egy nagy varázslat.

Itt kell megemlítenem hogy a fordítás minősége - nagyon hiányzik a lektorálás/olvasó szerkeszés a mai magyar könyviparból és újságírásból, a szakfordítókról nem is beszélve (pár hete olvastam egy könyvet ahol még mindig képesek voltak a quarterbacket hátvédnek fordítani, ami valami botrány 2017-ben, amikor már elég nagy tábora van az ameriaki futballnak itthon is, sok fórummal, blogokkal stb. - kb. 10 mp-nyi google elég lenne egy kevésbé elrontott magyarítást találni) - hagy némi kívánnivalót maga után. Még a művet dícsérő elemzések is kiemelik hogy nagyon sok kifejezés/szó félre van fordítva a műben, illetve nagyon sok helyen magyartalan a fordítás. Ami egyrészt önmagában rossz, főleg ha azt nézzük, hogy erre a könyvre már sokan a megjelenése előtt azt mondták hogy az éve sci-fije lesz. Másrészt pedig ha már tele van pakolva "tudománnyal" akkor az legyen már pontosan fordítva. Magyarán olyan ember fordítsa aki ért ezekhez - vagy kérjenek fel valakit szakmai lektorálásra. Sajnos itt egyik sem teljesült, és lett itt mindenféle értelmetlen kifejezés és szakmaiatlan fordítás. Képzeljétek el hogy valamit innen tanul meg valaki teljesen hibásan... Kár érte.

Szóval lehet szeretni ezt a könyvet - "Hé, hisz Nebula díjat kapott!" -, és sokan szeretik is, de nekem valahogy nem jött be. Persze sok minden van benne amit az egyszeri olvasó értékelhet (főleg ha nem olvasott más könyveket ahol az örökmozgó város koncepciója már ki lett találva stb. stb.), de ha történetre vágysz akkor csalódni fogsz. Mert az könnyen kiszámítható, és látszik hogy csak azért van néhol továbbszőve hogy még valamit meg tudjon mutatni az író. Ami úgy látszik jellemző rá, hisz az általam olvasott másik művében, az Aurórában is sutba vágva az könyv első felében felépített témát (teljesen hiteltelen és béna csavarral elindítva) egy egészen másik problémára fókuszál, és a legérdekesebb kérdést egszerűen lógva hagyja a levegőben. Na ez elég sejtelmes lett, de legalább nem spoileres. De ha KSR akkor sokkal inkább ezt mint a 2312-t.

Mivel egyszerűen otthon nincs időm leülni írni könyvekről és miegymásról, megpróbálom ismét élvezetesebbé tenni a blogot (meg haladásra bírni) egy kis csapongással.

Aki ismer tudja, hogy mennyire fontos nekem a zene mint olyan, és mennyire sokat tudok beszélni mindenről, ami azokhoz a stílusokhoz kapcsolódik amit hallgatok. Ma ebéd alatt ezzel fárasztottam két kedves kollegámat. Jelesül hogy volt ez a cikk (emitt),miszerint milyen kulturális forradalmakat robbantottak ki zenészek és milyen társadalmi szervező erő volt a pop (sic! francot pop a Grindcore, könnyű zene lesz az. Mert Pop = populáris, és sokkal többen hallgatnak Britneyt, vagy akár Wagnert, mint Szargyereket. Persze a komoly/könnyű szembeállítás sem fedi le ezt az egészet úgy istenigazából, de szerintem szerencsésebb mégis) az elmúlt évszázadban. És hogy ez mennyire nincs már így. A web2 korában bárki lehet a legobskúrusabb zenék nagy ismerője is – én tegnap pl. japán skinhead ska-t hallgattam, amit 1. ha nincs net nem ismernék; 2. ha nincs net lehet ők sem léteznének. Ezzel részben egyet is értek, csak abban nem, hogy ez rossz lenne. Sztem nagyon kevesen élték meg ez a Pop csajok satöbbi életérzést annak idején - sokkal kevesebben mint odakint, így szerintem elég iránytévesztés erről beszélni, de nem tudom, nem voltam ott. Én amikor nagyon éltem a zenét, akkor heti 3-4 napot voltam ilyen fura nevű punk meg egyéb zenekarok fellépésein.

Az is felmerült, hogy mennyivel pezsgőbb volt és mennyivel több fejlődéssel bírt az 1950-80 közötti időszak zeneileg mint a ’80-’10 közötti. Ami szintén igaz, bár árnyalnám: trendek itt is voltak, és meghatározó változások is - lásd R'n'B/hiphop előretörését az amcsi billboardokon a rock zenével szemben. Ha jól tudom idén fordult először elő, hogy több ilyesmi zene volt a lemezeladásokat egyesítő billboard listán, mint rock. Szóval, ja, vannak ilyen dolgok, és ma már nem veri egymást a Mode-os meg a Cureos grufti a grundon. De azért van, ami örök – a rock pl.

Node, mi köze van ennek Elvishez meg a többiekhez odafent? Elvist ugye mindenki úgy ismeri, mint a legnagyobb rock and roll énekest, aki forradalmat indított el a csípejével. Majd a balladáival. Ebben van igazság, de mint ahogy arra egyik kollegám rámutatott, voltak pionírok előtte is, akik feltalálták a rock and rollt. És akiktől Elvis nyúlt.

Nekem egyből Chuck Berry jutott eszembe, akinek a zenéje ha máshonnan nem is, a Vissza a jövőbe filmek elhíresült  jelenetéből (a Johnny B Goode az ő száma) ismerős lehet (Akela "feldolgozás" itt). Ő egyértelműen ott van a Rock and Roll keresztapái között. Tavasszal hunyt el, és nem volt egy szent (ahogy Jerry Lee Lewis sem), de az életérzést adta. És zseniális zenéket meg showkat csinált.

Viszont akit Kollegám említett, Wayne Cochran, aki alig több mint egy hete ment el. És akinek stílusa egyértelműen hajaz Elvisre. Vagy Elvis hajaz rá. HAJAZ, értitek. Mindketten Pompadourral nyomultak:

Na az ő zenéjével nem vagyok nagy ismeretségben.De nem véletlenül ő a soul fehér atyja egyesek szerint: Last Kiss.

Viszont róla eszembe jutott Eddie Cochran. Akinek olyan örökbecsű nótákat köszönhetünk, mint C'mon Everybody  és Summertime Blues . És úgy rémlett játszott Jeff Beckkel. De rosszul emlékeztem, mert Darrel Higham játszott vele nem olyan rég együtt (itt), aki viszont játszott Cochraintől (I'm ready – ez esküvő előtt sokáig feleségem nevéhez rendelt csengőhang volt a telefonomban) sokat. Van egy válogatás ahol régi rockabilly nóták és új feldolgozásaik vannak összerakva, és övé az egyik legjobb feldolgozás.

Jeff Beck pedig egy furcsaság nekem, mert én őt így ismertem meg középiskola alatt: Who Else? Egészen meglepődtem, amikor megtudtam, hogy igencsak szépen tolja a rockabilly gitárhangzást is.

Na szép kis zenei kacifánt lett ez, persze nagyon nem távolodtunk el a rock 'n' roll világától. Ha lesz ihlet, lesz másfelé is kalandozás, ígérem.

Az olvasással sem hagytam fel, most is gyűrök egy sci-fi antológiát, és jövőre szeretném teljesíteni a 2018-as reading challenget. Amihez kell majd egy könyv, amit egy másik challenge-ben részt vevő ajánl. Lehet h ezen cikk alapján a 31 dal lesz az. Csak azért hogy tudjam nekem mik lennének azok a dalok. (Éljen a keretes szerkezet!)

Ha ilyen tempóban írom meg hogy miket olvastam 2015-ben, akkor akár 2025-re is kész lehetek! Komolyan nem gondoltam h 2017-ben fogok írni ezekről a könyvekről, annak is a második felében, mivel ennyire nem jó az emlékezetem. Sok könyvről csak homályos benyomásaim maradtak. Remélem ezek majd felszínre törnek amikor ezekről szólok, mert párat ezek közül újraolvasni egyáltalán nem szeretném.

"2015-ben olvastam egy könyvet, ami ebben az évben jelent meg"

Egyik azok közül aminél nem árt az emlékezetem felfrissítése az a Tolvajbecsület James S. A. Coreytól. Előrebocsátom, hogy amikor elkezdtem a listát teljesíteni egy dolog biztos volt, hogy egy Star Wars könyv lesz az utolsó, hisz 2015-ben jött a Force Awakens, felfokozott várakozás előzte meg, gondoltam hangulatba hozom magam. Azt azonban hogy melyik könyvet olvasom a lore-ból azt nem tudtam. Lehet jobban jártam volna ha olyasmit olvasok ami a filmhez kapcsolódik. Arra lehet emlékeznék. Bár a film meg nem lett olyan jó, mint sokan vártuk, szóval ki tudja...

Szóval Tolvajbecsület. A fülszöveg ennyi:

"Ha ​egy lázadó kémet kell kivonni a Birodalom szívéből, akkor Han Solo a legalkalmasabb a feladatra. Annak, aki be tudott törni egy birodalmi börtönbe és segített megsemmisíteni a Halálcsillagot, egy ilyen megbízatás nem jelenthet gondot.
Ám Han hiába találja meg az ügynököt, Scarlet Hark az ellenséges vonalak mögött akar maradni. Egy kalóz olyan lopott titkokat árul, amelyekért a Birodalom egész világokat pusztítana el, köztük azt a bolygót is, amelyen Leia a lázadók szimpatizánsaival tárgyal. Scarlet meg akarja találni a tolvajt, hogy megszerezze tőle a zsákmányt, és Hannak nem marad más választása, minthogy a kémnővel tart.
A zsúfolt városi utcáktól kezdve, a veszélyes őserdőn keresztül a csapdákkal teli idegen templomig Han, Leia, Csubakka és merész új társuk számtalan összecsapásba keveredik, miközben megbízhatatlan szövetségesek segítségével próbálják távol tartani a Birodalmat egy titokzatos, ősrégi eszköztől, amely mindent eldönthet. Ám a hősök még Luke Skywalker és egy X-szárnyú kötelék támogatása mellett is reménytelenül magukra maradnak a végső csatában. A tét nem kisebb, mint az a hatalom, amely örökre megszabadíthatja a galaxist a zsarnokságtól, vagy megszilárdíthatja a császár sötét uralmát."

Még arra sem emlékszem hogy hogyan sikerült nekik. Ez volt az első olyan könyv ami azután íródott hogy a Disney megvette a Star Warst cakkumpúder George Lucastól.És miután kikukázták az egész Expanded Universet. Amiért nagyon haragszom rá, mert nagyon sok olyan történetet dobtak így el, amit szerettem, például a Han Solo eredettörténetét feldolgozó műveket (az A.C. Crispin által jegyzett Han solo trilógia: Az éden pokla, A Hutt játszma és A lázadás hajnala; valamint a Brian Daley féle trilógia - amit szerettem, de teljesen különválasztható a Birodalom területén játszódó dolgoktól: Han Solo hadjárata, Han Solo bosszúja és Han Solo küldetése).Azóta sem olvastam egy könyvet sem az újak közül, mivel ez egy picit elvette a kedvem. Plusz sok minden mást olvastam helyettük. Az új képregényeket beszereztem, ha egyszer eljutok oda elolvasom őket, és talán még írok is róluk.

De vissza a tárgyhoz: leginkább Han karaktere változott sokat a régi könyvekhez képest. Régen először lőtt (főleg a fiatalságát taglaló művekben, aztán kérdezett. Ehelyett az új Han Solo aki többet töpreng, kevesebbet lő. A régi BrianDaley trilógiában megtudjuk miért lőtt először Han az ominózus jelenetben - a jelenetben, amit aztán jól átírtak hogy kevésbbé tűnjön Solo morálisan megkérdőjelezhető indíttatásokkal rendelkező karakternek. Megtudjuk azt, hogy folyton folyvást az életéért küzdött, hogy mit kellett kiáálnia mire saját "vállalkozása" lehetett.Hogy a lázadásban is csalódott már mielőtt találkozott Lukekkal és Obi Wannal. Most pedig morfondírozik.

Sajnos az új könyv Solo karakterén kívül sem teljesít jól, sokszor megkérdőjelezhető a többi szereplő döntéseinek logikája. Ez sokakat nem zavar, de engem sokszor kizökkent az olvasásból. A másik problémám hogy egyszerűen nem éreztem élőnek a világot. Az újonnan megismert bolygók nem hagytak bennem mély nyomot, nem úgy mint mikor először olvastam Nar Shaddaaról vagy Nal Huttáról.

Csalódott vagyok-e a könyvvel kapcsolatban? Egy picit. Hiszen nem vártam nagy csodát, és azzal azért tisztában vagyok hogy ezek a könyvek ponyvák. Mégis meg lehetne ezeket írni úgy hogy emlékezetesek legyenek. Sajnos ez egy töltelék könyv lett, nem tárgyal a világ történetéből nevezetes eseményeket, de ennyire közpszerűnek lennie talán mégsem kellett volna.

Egy újraolvasást megejtek majd mindenképp, hiszen rájöttem hogy alig emlékszem valamire, hátha felér akkor a többi SW könyv mellé. De így 6/10.

A következő bejegyzés a lista 5. pontjáról fog szólni. Ami szintén egy csalódás volt számomra.

Hát igen, eltelt egy év, és nem került fel új bejegyzés.

Részben az én hibám, részben a körülményeké. Kiköltöztünk vidékre lassan egy éve. Azt nem mondanám, hogy minden időmet elviszi, mert ez így ilyen formában nem lenne igaz, de az utazással és a melóval azért elég sok elmegy, itthon már nincs kedvem nagyon gép előtt ülni. Jó, már korábban feladtam valamivel :).

Ráálltam az instagramra, mint platformra, ahova könnyebb tartalmat gyártani. Persze a tartalomgyártás formájához idomult a tartalom is. Leginkább söröket fotózom, maradt mellette a kisautó, az olvasás, és alkalmanként némi geek tartalom. Különösebben nem bonyolult megtalálni az oldalam (itt elérhető ha a blog nevéből nem megfejthető :) ).

Olvasni továbbra is olvasom viszonylag sokat, de nem mérhető a 2015-ös évhez az idei teljesítményem sem. Emellett megnőtt a podcast fogyasztásom.

Ajánlanám is egyből az IDDQD retró játék/geek blog Checkpoint című podcast-jét, ahol Stöki és Grath vesz górcső alá régi játékokat (Checkpoint mini) és veséz ki különböző geek kompatibilis témákat (Checkpoint). Nagyon érdekes témákat dolgoztak már fel, érdemes annak is szemezgetni, aki nem csak a retró játékokra kíváncsi - volt már többek között szó különböző fejlesztő stúdiók vagy platformok/gépek történetéről, de robotikáról és flipperekről is.

A második podcast, ami szerintem csak nekem újdonság, az a Space Bar Podcast. Itt Flash, Chev és Morgan a műsorvezető - bár műsornak nem nevezném, ahogy ők is elmondták leginkább csak beszélgetnek sci-fi filmekről, sorozatokról, könyvekről, vagy bármiről, ami a science fiction témaköréhez kapcsolódik. Legyen az cyber biztonságtechnika, csillagászat, fizika vagy bármi. Nagyon sokszor nem értek egyet az elhangzottakkal, de ez nem gond, mert nem is kell egyetértenünk mindenben - és az külön jó, hogy ők sem értenek mindenben egyet, és ezért is érdemes hallgatni őket. Hatalmas lemaradásom van, mivel időrendi sorrendben haladok a részekkel, és még évekkel le vagyok maradva :(.

A harmadik és utolsó podcast amit kiemelnék az A Hiányzó Darab, ami a gyűjtőszenvedéllyel és a gyűjtőkkel foglalkozik. Itt empe és Runyai Gábor (Runyai stúdió) viszi a stafétabotot, és különböző gyűjtőkkel beszélgetnek az általuk gyűjtött dolgokról, és magáról a szubkultúráról amit képviselnek. Volt már szó szintetizátor gyűjtésről, transformers gyűjtésről (ennek hatására kattantam rá megint a TF figurákra, vettem is párat), de az elektromos cigikről és a gyűjtés pszichológiai oldaláról is. Széles merítés. Az egyetlen gond, hogy nagyon lassan kerülnek fel posztok. Amikor pedig már azt hiszem hogy nem is lesz újabb, akkor felkerül egy.

Emellett egész sok időm megy el itthon xboxozással, próbálom feldolgozni a játékokat, amiket összehordtam/ajándékba kaptam, de lassan haladok, mert szeretem 100%-ra megcsinálni ezeket is - achievmentekkel együtt. Most éppen az Assassin's Creed sorozatot nyomom, majd jön valamikor a Dead Space illetve a Mass Effect sorozat. Kiegészítve GTA V-el. Ennyi idő a világon nincs :).

Utazásaim elmaradhatatlan kelléke a Madden Mobile NFL '18, immáron 3. éve nyúzom, évről építve szépítve a csapataim, grindolva a cuccokat, és második éve tolom a ligánk szekerét, most már mint admin. Csak ajánlani tudom azoknak, akik szeretik az amerikai futballt.

Ennyit mostanra, mert lassan feküdni kell, hogy holnap frissen s kipihenten menjek a gyárba :).

Legközelebb egy Reading Challenge poszttal érkezem (elég nehéz lesz felidézni miről mit gondoltam amikor olvastam, de majd megerőltetem magam), remélhetőleg még a héten. Vagy még idén...

No, mint ahogy azt tegnap megígértem, a mai könyvet dicsérni fogom :).

Némi előtörténet: a könyvet amikor elkezdtem olvasni, még lövésem se volt róla, hogy egy ilyen olvasási kihívásban fogok részt venni, és hogy be kell majd passzintanom valamilyen kategóriába. Ha tematikusan olvastam volna már akkor, tavaly januárban, akkor lehet nem ezt a könyvet veszem elő. Ráadásul ez a könyv nem is felelt meg a kihíváshoz saját szabályként hozzábiggyesztett "még sosem olvastam, de mindig is szerettem volna" irányelvnek. Ezt a könyvet már korábban kétszer is olvastam, igaz, nem ilyen formában. Node mi volt ez a könyv?

John Ronald Reuel Tolkientől A Hobbit volt ez a könyv, pontosabban a fenti Európa kiadós kiadás. Hogy ez miért érdekes? Talán sokan tudjátok hogy A Hobbit a A Gyűrűk Ura előzménye több tekintetben is: egyrészt a cselekménye is a híres trilógia előtt játszódik, sok szereplő jelenik meg mind a két műben, másrészt maga a mű is előbb született meg, és az eredetileg gyerekmesének szánt regény sikere után kezdett bele Tolkien a monumentális trilógiájába. És miközben ez megszületett hozzáigazítgatta a Hobbitot fő művéhez. Viszont a Hobbit első magyar fordítása igen sok mindenben eltér a Gyűrűk Ura fordításától, terminológiájában és hangvételében is más (a címe is megváltozott: A Babó), és meg kell vallanom, én sose találtam annyira jónak Szobotka Tibor fordítását, így nagyon kíváncsi voltam az új fordításra (a különböző fordítási verziókról és ezek különbségeiről a könyv wikipédia oldalán  olvashattok bővebben. Nekem egyébként 4 verzióban van meg a Hobbit - más könyvem nincs is ami ennyiszer lenne meg (ami hirtelen eszembe jut az az 1984 és Az állatfarm - előbbiből van magyar és angol kiadásom, utóbbiból pedig a rendes könyv mellett van egy képeskönyvem, valamint Douglas Adams Galaxis Útikalauz Stopposoknak című regénye van meg 3 verzióban, ebből az egyik német nyelven van) - és tervezem hogy idén elolvasom a szövegkritikai kiadást, melyet ajándékba kaptam pár éve.

Az új fordítás olvasásának nagy elánnal vágtam neki, és gyorsan, pár nap alatt a végére is értem. Még az újdonság érzése is megvolt - hála a fordításbeli különbségeknek. Persze a cselekmény nem volt meglepetés :) . Apropó cselekmény: nagyon sokan bántják a Gyűrűk Ura könyveket és filmeket, vagy éppen a A Hobbitot magát is, hogy nem történik bennük semmi, csak mennek és mennek a szereplők. Nem tisztem megvédeni ezeket a műveket, de annyit megjegyeznék, hogy sokkal kevesebb történéssel is lehet érdekes könyvet színdarabot vagy filmet írni. Persze ízlése válogatja - de ilyen vitákba fölösleges belemenni. Valaki szeret 50 oldalon keresztül olvasni egy sosem létezett (jó, van egy kihalt faj aminek ezt a nevet adták nem hivatalosan, és a zseniálisan rossz Asylum pictures piacra is dobott az első Peter jackson féle Hobbittal egy időben egy khm Hobbitokról szóló filmet amiben a kultikus Christopher Judge is játszik) faj szokásairól, életviteléről és en bloc társadalmáról szóló leíró részt - még mielőtt egyáltalán elkezdődne a cselekmény -  van aki pedig nagyon nem.

A mű summás története (annak aki nem olvasta és még a filmet sem látta - vigyázat SPOILERes :) ) annyi, hogy Zsákos Bilbót kiszemeli Gandalf, a mágus, hogy útitársa legyen neki és 13 törpnek, akik a Végzet hegyéhez indulnak, hogy visszaszerezzék ősi otthonuk, amit Smaug, a gonosz sárkány elfoglalt, kiűzve onnan Erebor törpjeit. A törpök királya Tölgypajzsos Thorin, aki az expedíció vezére is. A törpök végül kalandos útjuk után - mely során találkoznak tündékkel, orkokkal, alakváltókkal, óriás sasokkal és más legenda- és mesebeli lényekkel - visszafoglalják a törpék hegy alatti városát, a sárkány elpusztul, de a kincs iránti vágy a végén egymásnak ugrasztja az egyébként ha nem is baráti, de szövetséges népeket, és a helyzet egy hatalmas csatában csúcsosodik ki.

Számomra nem kérdés hogy alapmű a könyv - adnék is rá egy kilencest - mindenkinek tudom ajánlani, mivel a Gyűrűk Urával együtt stílusteremtő regények, nélkülük nem tudnánk modern fantasyről beszélni, rengetegen merítenek még ma is Tolkien műveiből, és elég csak arra gondolni, hogy hat sikeres filmet tudtak csinálni belőlük. De abba most inkább nem mennék bele hogy jó megoldás volt-e trilógiára duzzasztani az amúgy nem túl hosszú Hobbitot, és olyan karaktereket szerepeltetni benne, akik magában a könyvben maximum említés szinten szerepelnek - vagy még úgy se- mint fő karakterek. Bennem is van egy kis ellenérzés ezzel kapcsolatban, el tudnék képzelni egy ennél visszafogottabb feldolgozást is. Ami viszont érdekes volt, hogy a könyv elolvasása előtt láttam a Hobbit filmeket, és nagyon sok dialógus egy az egyben a könyvből van idézve, és igencsak tetszett amikor ezeket olvasva felismertem a filmből. Létezik egyébként egy úgynevezett "Tolkien edit" a Hobbit filmekből, ahol kivágtak mindent, ami nem könyvhű. De erről a filmről majd talán akkor tudok nyilatkozni, ha megtekintettem.

Hogy kinek ajánlanám? Mindenkinek aki szereti a fantasyt, a gyerekkönyveket - mivel végül is ez egy mese, és úgy is van megírva - vagy aki szeretné tudni, hogy hogyan is vált toposszá sok minden ami most a fantasy könyveket és világokat jellemzi. Illetve azoknak is bátran ajánlom akik látták vagy olvasták A Gyűrűk Urát és szeretnék tudni az előzményeket.

A következő pont érdekessége az, hogy ez volt az utolsó könyv amit az évben olvastam, és már az év elején tudtam hogy milyen univerzumból fogok olvasni, csak azt nem hogy pontosan mit.

A második kategória a listán: "2015-ben olvastam egy klasszikus romantikus könyvet".

Be kell valljam itt egy kicsit hezitáltam - ha valaki visszakeresi a korábban megírt posztomat az olvasási kihívásról, az láthatja, hogy eredetileg hova írtam be Johann Wolfgang von Goethe Az ifjú Werther szenvedései című művét - a 25. ponthoz, mint egy könyv, amit még az iskolában kellett volna olvasnom. Aztán elgondolkodtam, és körülbelül 10 másodperc alatt inkább beírtam ebbe a pontba. Hogy miért? Mert egyszerűen nem akartam több romantikus regényt olvasni, mert borzasztóan távol állnak tőlem.

A művet és szerzőjét remélhetőleg nem kell bemutatnom, érdemesebb talán rátérnem rögtön arra, hogy miért is nem szerettem annyira. Először középiskolában kellett volna olvasnom, de akkor abbahagytam, és ezért büntetést sem kaptam: amikor el kellett volna olvasni, annak rendje és módja szerint nekiestem - nagyon kevés kötelezőt hagytam ki (egészen az egyetemig, akkor jóformán lehetetlen volt mindent elolvasni) - de nem jutottam a végére. Sajnos aznap amikor befejeztem volna elég durva gyomorrontásom volt (talán a rózsaszín alagút fantázia nevű édesség miatt a suli büféjéből), ami ledöntött a lábamról. Amikor a tanárnőm megkérdezte hogy miért nem olvastam el (tudván hogy nem szokott elmaradásom lenni könyvek terén, sőt), akkor csak annyit mondtam (pontosan tudva hogy ez nonkonform válasz), hogy elhánytam magam tőle, szó szerint.

Szóval ismerkedésem Goethével és fiatalon megírt művével nem sikerült zökkenőmentesre. Nem tudom segít-e, de az ugyanazon nap vetített Mel Gibson filmet (Payback - Visszavágó) amit megpróbáltam végignézni betegen, a mai napig nem láttam végig :) .

Ezért írtam volna be első szándékból a 25-ös ponthoz a könyvet, de aztán győzött az akarat :"még egy ilyet ne!". Aztán az élet úgy hozta hogy mégis elolvastam nem is egy "romantikus" regényt a lista folyamán. De azokról majd később.

Másodjára már nem volt ilyen traumatikus végigrágni magam ezen az egyébként elég rövid művön, de mégsem tudom azt mondani hogy a benyomásaim a regényről sokat változtak volna. A legtöbb emberben megvan/megvolt a hajlam a romantikus szenvelgésre , és sokan igyekeznek feledni ezt a korszakot. Én nem vagyok az az ember aki ezeket az érzéseket szeretné újra és újra megélni.

Annak hogy nem lett a könyv jó barátom, lehet oka az is, hogy egyszerűen nem szeretek kínos dolgokat olvasni vagy látni. És ami ezzel a fiatalemberrel történik, az végtelenül kínos.

A harmadik dolog ami eszembe jutott, hogy nem eredeti nyelven olvastam most sem, mivel még nem érzem azt, hogy elég jó a németem hozzá. Talán akkor ha már érzem hogy mennyire jó a forma és a szöveg egysége egy könyvben, és megértem a mondatok nagy részét szótárazgatás nélkül - egy másik könyvet a listáról angolul kezdtem de magyarul fejeztem be, mivel annyi idegen szó volt benne, hogy az már az olvasásélmény rovására ment,  erről majd az adott könyvnél részletesebben is írok- akkor fogom élvezni a művet. Fogok még találkozni Goethével németül.

Goethétől a Faust számomra sokkal érdekesebb volt akárhányszor is olvastam. Persze el kell ismernem hogy a 'Werther is fontos mű, és még emlékszem hogy tárgyaltuk órákon/előadásokon, hogy milyen hatása volt a korabeli olvasókra/írókra, de a mai kor emberei talán már túl sokszor találkoznak azon toposzokkal, amik a regényben előkerülnek. Talán a forma is régimódi már, talán a mai olvasóban - főleg azok, akik gimiben kötelezőként kapják meg - csak egy gondolatot ébreszt (SPOILER! jelöld ki az üres mezőt hogy lásd a mű csattanóját - amit az új cím már lelő 50%-ban):

"Ennek a szerencsétlen Werthernek még az öngyilkosság sem sikerült rendesen..."

Tízes skálán 7 pontot adnék rá, mivel fontos mű, és mivel a világirodalom egyik legnagyobb alakjának tollából született bárkinek ajánlanám. Persze leginkább két fajta embernek: aki szereti megélni a nagy romantikus érzelmeket, illetve azoknak, akik készek valami olyasmit is elolvasni, ami nem feltétlenül fog tetszeni nekik, de azért mert helye van bármilyen olvasmánylistán (hú, ez elég sznob gondolat lett).

A következő könyvet dicsérni fogom, ígérem :)

No, laza két hónap után ismét írok ide...

Hihetetlen, de kb. ez az első nap amikor ide tudok ülni a gép elé foglalkozni dolgokkal. Igazából most is fontos dolgoktól vonom el az időt, de már muszáj volt írni a könyvekről amiket 2015-ben olvastam.

Néhány dolog elöljáróban:
- Mivel sajnos pontosan nem tudom hogy milyen sorrendben olvastam a könyveket, így nem tudom kronológiailag pontokba szedni a könyveket, ahol emlékszem mikor olvastam, feltüntetem
- A könyvekről tervezek némi háttérinfót közölni, de a hangsúly nem ezen lesz - leginkább szubjektív értékelésemet (ki vagyok én hogy kritikának hívjam azt amit leírok :) ) fogom elmondani
- Lesz ajánlom-e és ha igen kinek szekció is
- Szívesen veszem ha ajánlotok hasonló műveket, illetve ha megosztjátok velem amit gondoltok

Vágjunk is bele!

Az első pont a listán "1. 2015-ben elolvastam egy könyvet, ami több mint ötszáz oldal."

Igazából mondhatni kitoltam magammal, olyan szempontból hogy ha "okosan" csináltam volna ezt az egész olvasósdit, akkor olyan műveket válogattam volna össze, ami kisebb terjedelmű, vagy legalábbis könnyen olvasható. Ehelyett próbáltam olyan könyveket olvasni, amiket már egyszer megvettem, és régóta porosodnak a polcomon, vagy épp tervbe vettem hogy elolvasom őket egyszer. Így jó sok könyvet be tudtam volna rakni ebbe a kategóriába. De amit konkrétan ehhez a ponthoz olvastam, az a Én, Charlotte Simmons volt Tom Wolfe-tól. A könyvet még korábban a Líra Könyvhálózat Récsei centerben lévő korábbi boltjában vettem jóárasítva, mivel az író más könyvét olvastam már korábban (Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal - leginkább azoknak érdemes elolvasni akik kíváncsiak olyan szubkultúrákra mint Kustom Kulture, a NASCAR előzményeire (moonshinerek, alkoholcsempészek), vagy éppen arra hogy milyen impressziói voltak Wolfenak a korabeli Amerikáról (sajnos a fordítás helyenként khm idejétmúlt, arról tanúskodik hogy a fordítónak nem sok rálátása volt az akkori életre odaát, érdemes angolul olvasni inkább)) és az a témaválasztás és a forma miatt tetszett.

A Charlotte Simmons egy amolyan coming of age könyv, egy fiatal lány kiszabadul egy poros kisvárosból, ahol az élet is poros. Ő a településről az első aki egy neves egyetemre bekerül, és ahogy az ilyen könyvekben/filmekben lenni szokott, rádöbben, hogy az egyetemi élet nem olyan mint ahogyan azt elképzelte. Az egyetem nem feltétlenül a tudás fellegvára - legalábbis a legnagyobb sikert nem biztos hogy tanulással lehet elérni - és egyáltalán nem tiszta hely. Meg kell értenie hogy milyen archetípusok vannak az egyetemisták között, és hogy milyen szabályok szerint élnek a diákok.

Persze nem csak Charlotte változik meg a cselekmény folyamán, hanem szinte mindenki akivel kapcsolatba lép, és ez ad egy ívet a könyvnek. A fiúk az ő kegyeiért harcolnak, és így vagy úgy mindannyiuk életét megváltoztatja. Közben ahogy Charlotte rácsodálkozik az életre az egyetemen és a különböző csoportokra úgy nyerünk mi is bepillantást egy tipikus egyetem tipikus hétköznapjaiba: sportolók, baloldali aktivisták, fraternityk. Hogy mennyire pontos a kép amit elénk tár a szerző, azt én nem tudom megítélni, lévén nem jártam még egy amerikai egyetemre sem eddig, de számomra érdekes volt a könyv. Kicsit hosszú talán, és ahogy olvastam véleményeket a műről, kicsit összecsapott volt a vége, de egynek elment. Megbánni nem bántam meg hogy elolvastam.

Ha egy tízes skálán kéne értékelnem olyan 6,5-et kapna, mivel ugyan bizonyos szempontból érdekes, de annyira tipikus, végig toposzok mentén halad (buta de kitörni akaró sportoló, vidéki kislány rácsodálkozik a nagyvilágra, teszetosza de nagyravágyó baloldali értelmiségi), és az hogy a cselekményt generáló eszköz a főszereplő számomra idegesítő.

Ajánlanám azoknak akik szeretik a tinikomédiákat (nem sokkal bonyolultabb a cselekmény), és azoknak akik nem tudnak sokat az amerikai elit egyetemekről. És azoknak akik szoktak azon gondolkodni, hogy az amerikai major league (NFL, NBL, NBA) sportokban szereplő tömérdek sportoló hogyan tudott egyetemet végezni :).

Ui.: Lesz a listán a későbbiekben egy másik Tom Wolfe könyv, ami jobban tetszett, és amit bátrabban tudok ajánlani bárkinek.

Modellautó szempontból pont olyan rossz volt a 2015-ös, mint az azt megelőző 2-3 év. $uper Treasure Huntot (némi segítség arról hogy ez micsoda itt található) egyetlen egy darabot találtam, és azt sem Budapesten, hanem Tatabányán a tescoban. Mondjuk ez illik is az utóbbi évek trendbjébe, évente 1-2 $TH-t találok szemben azzal hogy pár éve akár tíz különbözőt is találtam. Budapesten már szinte lehetetlenség találni $TH-t, ahogy egy barátom mondta: túl sok az eszkimó, és kevés a fóka. Persze az utóbbi években kevesebbet is vadászom rájuk, meg kevesebbet mozdulok ki 'Pestről, de így is szembetűnő hogy mennyivel kevesebb $TH-t lehet találni a vadonban.

Ez volt az év $TH modellje számomra:

Kétségtelenül a legkevésbé érdekes modell a tavalyi $T-Hunt felhozatalból, de legalább az enyém :D.

Persze vásároltam pár kisautót - ez nyilván eufemizmus, egy nem gyűjtő számára eszméletlenül sok mecsboxra áldoztam :) - de korántsem annyit mint régebben. Netről (ebay vagy egyéb forrás) 2015-ben semmit se rendeltem, míg börzére is ha jól emlékszem csak év elején mentem el, és akkor is csak eladtam pár modellt, nem vettem semmit. De talán már ez is több mint egy éve volt.

Beszerzéseim így leginkább csak kisebb nagyobb boltokra szorítkoztak - amik készletét valószínűleg a cápák már lefosztják mire egyáltalán odaérne a boltba az áru - illetve különféle second hand játékboltokra, ahol néha találok kedvemre való modelleket. Azért iderakom az év legutolsó találatát, amiről szintén azt hittem sose fogom látni a garázsomban :).

Az eredeti modellről a Matchbox memories oldalon olvasható egy korrekt összefoglaló, de itt egy Maisto modellről van szó, nem a mostani Hot Wheels verzióról, amit Magnus Walker tervezett, és ami egy modern versenytechnikával megépített eredeti 356-os kasztnit (úgynevezett Emory outlaw) formáz. Véleményem szerint nagyon szép :) .

A kép a designer oldaláról van - Porsche 356A Outlaw

Az én példányomról egy pár kép, és pár azokról a 356-os Porschékről amik már a gyűjteményemben voltak:

Látható hogy ezen a modellen nincsenek lökhárítók, versenyfestést kapott, illetve hogy a motorháztetőn kilóg a versenytechnika. :)

Sajnos a fényszórók nem lettek kifestve - ezt előbb vagy utóbb pótolni is fogom.

Pofás a fara is - mai napig a kedvenc Porsche modellem.

Sorban a tesókkal - Porsche 356B speedster ezüstben a Maistotól (a hatalmas első lökhárítóval, és démonidéző kerekekkel), ugyanez narancsban a Greenlight "tollából" (látszik a minőségbeli különbség, még visszapillantó is akad) és egy kis coupé a Hongwelltől.

Pár száz forintot megért, de nem ez a modellkészítés csúcsa. :) Papíron 1:64-es, de nagyobb szerintem.

Ez viszont nagyon rendben van, Greenlight gyártmány, a Motorworld sorból. A kis műanyag alkatrész miatt nem merném odaadni egy gyereknek :) . Méretre azonos a fent tárgyalt Hot Wheels verzióval.

És a kistesó, Hongwell (Cararama) gyártmány, 1:72-es méretarányú, mezítláb érkezett, ha jól emlékszem PeCsa bolháról.

Tervezek majd több kisautós posztot is a közeljövőben, idén már sikerült beszereznem pár áhított darabot is. :)